Keresés: küld

Beiratkozás-2024. | Írta: K.Károly - 2024.03.25. 09:10


Kedves Olvasó!

„Törekedj igazságra, kegyességre, hitre,
szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.”

(1Tim 6,11b)

Megtiszteltetés számomra, hogy az intézmény igazgatójaként köszönthetem az interneten keresztül a Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskolában.

Intézményünkben a nevelés-oktatás a rendszerváltás után, 1993-ban egyetlen első osztállyal indult újra. Az akkori 22 fős csapat abban a tanteremben tanult, amelynek padjait elsősként én is koptattam jó pár esztendővel korábban. Az azóta eltelt évek alatt iskolánk felmenő rendszerben bővült nyolc évfolyamossá.

Az intézményen belül a családias légkör a jellemző.

Az evangélikus szellemiség az itt dolgozó, szolgáló munkatársakat együtt gondolkodó, külvilágra nyitott, összetartó közösséggé formálta. A Biblia szellemében élő, Jézus nyomdokain járó hiteles, elkötelezett pedagógusaink követendő példát adnak tanítványainknak.

Intézményünk honlapján betekintést nyerhet iskolánk múltjába, jelenébe és tájékozódhat a jövőbeli elképzeléseinkről. Ha pedig sikerült kíváncsiságát felkeltenem, akkor tekintse meg élőben is az Alberti evangélikus templomot és az azt körülölelő épületegyüttest: iskolánkat.

Erős vár a mi Istenünk!

A személyes találkozás reményében:

Mányi Sándorné

igazgató

Info

Iskola neve:

Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola

Cím:

H-2730 Albertirsa Pesti út 110.

Telefon/Fax:

06-53-370-448

Intézményvezető:

Mányi Sándorné

OM azonosító:

032344

Fenntartó:

Alberti Evangélikus Egyházközség

Cím:

H-2730 Albertirsa Pesti út 106.

Lelki vezető:

Veczán Zoltán

Alapítvány:

Áldott Gyermekkor Közhasznú Alapítvány

ÁGyKA adószáma:

18715998-1-13